Finnszauna

Finnszauna

„Kismértékben orvosság, nagymértékben gyógyszer” – mondják a szaunázásról fent, északon. Finnországban. Egészségünk megőrzésében, erőnlétünk és fittségünk javításában napjaink egyik legkiemelkedőbb eszköze a szauna. Az egyes szauna típusok más-más hatással vannak testünkre és lelkünkre.

A rendszeres szaunázással testünk megszabadul a felhalmozódott méreganyagoktól, mivel a szauna által kibocsátott hő hatására verejtékezni kezdünk, pórusaink ezáltal kitágulnak, így a káros anyagok gyorsan és könnyen távoznak szervezetünkből. Ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk, illetve még hatékonyabbá tehetjük azzal, ha a szaunázás közben és után bőséges folyadékot fogyasztunk, ezzel is segítve a méreganyagok távozását a szervezetünkből.
Mivel a szaunázás során a különböző káros anyagok a pórusainkon keresztül kijutnak a bőrünk felszínére, ezért indokolt a szaunázás utáni közvetlen zuhanyozás, vagy a merülődézsa használata.
Szauna típusoktól függően általában a szakemberek azt javasolják, hogy finn szauna használata után langyos vagy hideg fürdőt vegyünk, majd pihenjünk le néhány percre, hiszen a forró szauna, majd a hideg víz hatására vérkeringésünk felpezsdül, szívverésünk felgyorsul, ezért javasolt a szaunázás utáni pihenő, hogy szervezetünk nyugalmi állapotba kerülhessen.